Kiállítás archívum
Következő kiállítás
Zlata Koruna 2010
Információk
Munkatársak
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31
 

Időpont: 2007-05-17 - 2007-06-24
Esemény: Látomásos realizmus
Helyszín: Budapest Galéria Kiállítóháza
 

                                                                                                                          
                                                                                                                      Kovásznai György: Cím nélkül. 1980-83. o.v. 150x300

Látomásos realizmus
                                                                                                               

festészeti kiállítás                                                                                       
                                                        
                                                                                                                   
Budapest Galéria Kiállítóháza                                                            Hrabéczy Ernő.Önarckép.
(Bp., III., Lajos u. 158.)

Megnyitó: 2007. május 17. (csütörtök) 17 óra

A kiállítást megnyitja:
 
                                                                                                                                        
Pataki Gábor művészettörténész

Megtekinthető 2007. június 24-ig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.                 

Kurátor: Andrási Gábor művészettörténész                                                     
                                                                                                                Életrajzok
                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      

A kiállítás olyan életműveket, illetve életművek egyes periódusaiból válogatott műveket gyűjt egybe az 1950-es évek elejétől az 1980-as évek közepéig, melyek a figuratív-látomásos realizmus különböző változatait képviselik. A realizmus kifejezést itt abban a nyitott értelemben használom, mely a valóságnak az asszociatív és a (gyakran és közkeletűen) „szürreálisnak” nevezett képzelettel átitatott, személyes láttatását jelenti, valamint a képi „történetmesélést” is megengedi. A modernizmusnak az absztrakciót mitizáló művészetfelfogásával (az autonóm művészet, a tiszta formák esztétizált világával) szemben a látomásos realizmus elbeszélő-narratív jellegű. A kép valamilyen történetet, cselekményt állít elénk, de ez a történet pontosan nem rekonstruálható, mondatokba nehezen önthető.
Zömmel olyan nonkonform művészekről van szó, akik csak kényszerűen, alkalmilag (és sikertelenül) vagy sehogyan sem illeszkedtek a korszak hivatalos-intézményes művészeti életéhez, és utóbb kívül maradtak a hatvanas évektől megindult újavantgárd mozgalmakon is. A hivatalos művészetfelfogás számára „formalizmusuk”, „szürrealizmusuk” volt elfogadhatatlan; az újavantgárd számára – a hard edge, a pop-art majd a konceptualizmus perspektívájából – figuratív-látomásos-narratív képfelfogásuk tűnt korszerűtlennek. Evvel a „kettős kirekesztettséggel” többnyire együtt járt a marginalizáltság, s következett belőle utóbb a – kilencvenes évektől a modernizmus (elsősorban a hatvanas-hetvenes évek újavantgárd mozgalmainak) szemszögéből újraírt – művészettörténeti kánonból való kimaradás.
A jelenséghez sorolható egyetlen mester, akit a hazai kánon befogadott: a hetvenes évek végén felfedezett Román György. A többiek sorsa a gyakran pszichotikus traumákhoz, tragédiákhoz is vezető értetlenség, társtalanság, elfeledettség lett. A Kassán illetve Losoncon alkotó Jakoby Gyula és Szabó Gyula pályájuk különböző szakaszaiban aktív résztvevői voltak a csehszlovákiai művészeti életnek anélkül, hogy művészetük akárcsak regionális kontextusba is került volna. Igazi jelentőségük felismerése a nyolcvanas évekhez köthető.
A kiállítás kísérlet egy mindeddig észrevétlenül maradt értékteremtő folyamat, egy lappangó festészeti tendencia összefüggéseinek kitapintására és rekonstrukciójára.
Bemutatott művészek: Bolmányi Ferenc (1904-1990), Hrabéczy Ernő (1894-1953), Jakoby Gyula (1903-1985), Jánossy Ferenc (1926-1983), Kovásznai György (1934-1983), Mersits Piroska (1926-1988), Román György (1903-1981), Sugár Gyula (1924-1991), Szabó Gyula(1907-1972). 

Köszönetet mondunk a gyűjtőknek, tulajdonosoknak
és intézményeknek (Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, Fővárosi Képtár) a képek kölcsönzéséért.

    
           Bolmányí Ferenc. A két szörny                       Jakoby Gyula.Cirkusz.1964            Sugár Gyula.(Doktor...Rózsa 1980.
                                                                                                                               

                        

                 Mersits Piroska. Macskák.1969                                                   Román György. A Látogatók.1970

              

       Jánossy Ferenc. Férfiportré. 1964.                                                             Szabó Gyula.Kék akvárium. 1968   
festészeti kiállítás                                                                                                                                                                                                            Budapest Galéria Kiállítóháza                                                            Hrabéczy Ernő.Önarckép.(Bp., III., Lajos u. 158.)Megnyitó: 2007. május 17. (csütörtök) 17 óra A kiállítást megnyitja:                                                                                                                                           művészettörténészMegtekinthető 2007. június 24-ig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.                  Kurátor: művészettörténész                                                                                                                                                                      Életrajzok                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       A kiállítás olyan életműveket, illetve életművek egyes periódusaiból válogatott műveket gyűjt egybe az 1950-es évek elejétől az 1980-as évek közepéig, melyek a figuratív-látomásos realizmus különböző változatait képviselik. A realizmus kifejezést itt abban a nyitott értelemben használom, mely a valóságnak az asszociatív és a (gyakran és közkeletűen) „szürreálisnak” nevezett képzelettel átitatott, személyes láttatását jelenti, valamint a képi „történetmesélést” is megengedi. A modernizmusnak az absztrakciót mitizáló művészetfelfogásával (az autonóm művészet, a tiszta formák esztétizált világával) szemben a látomásos realizmus elbeszélő-narratív jellegű. A kép valamilyen történetet, cselekményt állít elénk, de ez a történet pontosan nem rekonstruálható, mondatokba nehezen önthető. Zömmel olyan nonkonform művészekről van szó, akik csak kényszerűen, alkalmilag (és sikertelenül) vagy sehogyan sem illeszkedtek a korszak hivatalos-intézményes művészeti életéhez, és utóbb kívül maradtak a hatvanas évektől megindult újavantgárd mozgalmakon is. A hivatalos művészetfelfogás számára „formalizmusuk”, „szürrealizmusuk” volt elfogadhatatlan; az újavantgárd számára – a hard edge, a pop-art majd a konceptualizmus perspektívájából – figuratív-látomásos-narratív képfelfogásuk tűnt korszerűtlennek. Evvel a „kettős kirekesztettséggel” többnyire együtt járt a marginalizáltság, s következett belőle utóbb a – kilencvenes évektől a modernizmus (elsősorban a hatvanas-hetvenes évek újavantgárd mozgalmainak) szemszögéből újraírt – művészettörténeti kánonból való kimaradás.A jelenséghez sorolható egyetlen mester, akit a hazai kánon befogadott: a hetvenes évek végén felfedezett Román György. A többiek sorsa a gyakran pszichotikus traumákhoz, tragédiákhoz is vezető értetlenség, társtalanság, elfeledettség lett. A Kassán illetve Losoncon alkotó Jakoby Gyula és Szabó Gyula pályájuk különböző szakaszaiban aktív résztvevői voltak a csehszlovákiai művészeti életnek anélkül, hogy művészetük akárcsak regionális kontextusba is került volna. Igazi jelentőségük felismerése a nyolcvanas évekhez köthető. A kiállítás kísérlet egy mindeddig észrevétlenül maradt értékteremtő folyamat, egy lappangó festészeti tendencia összefüggéseinek kitapintására és rekonstrukciójára.Bemutatott művészek: festészeti kiállítás                                                                                                                                                                                                            Budapest Galéria Kiállítóháza                                                            Hrabéczy Ernő.Önarckép.(Bp., III., Lajos u. 158.)Megnyitó: 2007. május 17. (csütörtök) 17 óra A kiállítást megnyitja:                                                                                                                                           művészettörténészMegtekinthető 2007. június 24-ig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.                  Kurátor: művészettörténész                                                                                                                                                                      Életrajzok                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       A kiállítás olyan életműveket, illetve életművek egyes periódusaiból válogatott műveket gyűjt egybe az 1950-es évek elejétől az 1980-as évek közepéig, melyek a figuratív-látomásos realizmus különböző változatait képviselik. A realizmus kifejezést itt abban a nyitott értelemben használom, mely a valóságnak az asszociatív és a (gyakran és közkeletűen) „szürreálisnak” nevezett képzelettel átitatott, személyes láttatását jelenti, valamint a képi „történetmesélést” is megengedi. A modernizmusnak az absztrakciót mitizáló művészetfelfogásával (az autonóm művészet, a tiszta formák esztétizált világával) szemben a látomásos realizmus elbeszélő-narratív jellegű. A kép valamilyen történetet, cselekményt állít elénk, de ez a történet pontosan nem rekonstruálható, mondatokba nehezen önthető. Zömmel olyan nonkonform művészekről van szó, akik csak kényszerűen, alkalmilag (és sikertelenül) vagy sehogyan sem illeszkedtek a korszak hivatalos-intézményes művészeti életéhez, és utóbb kívül maradtak a hatvanas évektől megindult újavantgárd mozgalmakon is. A hivatalos művészetfelfogás számára „formalizmusuk”, „szürrealizmusuk” volt elfogadhatatlan; az újavantgárd számára – a hard edge, a pop-art majd a konceptualizmus perspektívájából – figuratív-látomásos-narratív képfelfogásuk tűnt korszerűtlennek. Evvel a „kettős kirekesztettséggel” többnyire együtt járt a marginalizáltság, s következett belőle utóbb a – kilencvenes évektől a modernizmus (elsősorban a hatvanas-hetvenes évek újavantgárd mozgalmainak) szemszögéből újraírt – művészettörténeti kánonból való kimaradás.A jelenséghez sorolható egyetlen mester, akit a hazai kánon befogadott: a hetvenes évek végén felfedezett Román György. A többiek sorsa a gyakran pszichotikus traumákhoz, tragédiákhoz is vezető értetlenség, társtalanság, elfeledettség lett. A Kassán illetve Losoncon alkotó Jakoby Gyula és Szabó Gyula pályájuk különböző szakaszaiban aktív résztvevői voltak a csehszlovákiai művészeti életnek anélkül, hogy művészetük akárcsak regionális kontextusba is került volna. Igazi jelentőségük felismerése a nyolcvanas évekhez köthető. A kiállítás kísérlet egy mindeddig észrevétlenül maradt értékteremtő folyamat, egy lappangó festészeti tendencia összefüggéseinek kitapintására és rekonstrukciójára.Bemutatott művészek: 
festészeti kiállítás                                                                                                                                                                                                            Budapest Galéria Kiállítóháza                                                            Hrabéczy Ernő.Önarckép.(Bp., III., Lajos u. 158.)Megnyitó: 2007. május 17. (csütörtök) 17 óra A kiállítást megnyitja:                                                                                                                                           művészettörténészMegtekinthető 2007. június 24-ig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.                  Kurátor: művészettörténész                                                                                                                                                                      Életrajzok                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       A kiállítás olyan életműveket, illetve életművek egyes periódusaiból válogatott műveket gyűjt egybe az 1950-es évek elejétől az 1980-as évek közepéig, melyek a figuratív-látomásos realizmus különböző változatait képviselik. A realizmus kifejezést itt abban a nyitott értelemben használom, mely a valóságnak az asszociatív és a (gyakran és közkeletűen) „szürreálisnak” nevezett képzelettel átitatott, személyes láttatását jelenti, valamint a képi „történetmesélést” is megengedi. A modernizmusnak az absztrakciót mitizáló művészetfelfogásával (az autonóm művészet, a tiszta formák esztétizált világával) szemben a látomásos realizmus elbeszélő-narratív jellegű. A kép valamilyen történetet, cselekményt állít elénk, de ez a történet pontosan nem rekonstruálható, mondatokba nehezen önthető. Zömmel olyan nonkonform művészekről van szó, akik csak kényszerűen, alkalmilag (és sikertelenül) vagy sehogyan sem illeszkedtek a korszak hivatalos-intézményes művészeti életéhez, és utóbb kívül maradtak a hatvanas évektől megindult újavantgárd mozgalmakon is. A hivatalos művészetfelfogás számára „formalizmusuk”, „szürrealizmusuk” volt elfogadhatatlan; az újavantgárd számára – a hard edge, a pop-art majd a konceptualizmus perspektívájából – figuratív-látomásos-narratív képfelfogásuk tűnt korszerűtlennek. Evvel a „kettős kirekesztettséggel” többnyire együtt járt a marginalizáltság, s következett belőle utóbb a – kilencvenes évektől a modernizmus (elsősorban a hatvanas-hetvenes évek újavantgárd mozgalmainak) szemszögéből újraírt – művészettörténeti kánonból való kimaradás.A jelenséghez sorolható egyetlen mester, akit a hazai kánon befogadott: a hetvenes évek végén felfedezett Román György. A többiek sorsa a gyakran pszichotikus traumákhoz, tragédiákhoz is vezető értetlenség, társtalanság, elfeledettség lett. A Kassán illetve Losoncon alkotó Jakoby Gyula és Szabó Gyula pályájuk különböző szakaszaiban aktív résztvevői voltak a csehszlovákiai művészeti életnek anélkül, hogy művészetük akárcsak regionális kontextusba is került volna. Igazi jelentőségük felismerése a nyolcvanas évekhez köthető. A kiállítás kísérlet egy mindeddig észrevétlenül maradt értékteremtő folyamat, egy lappangó festészeti tendencia összefüggéseinek kitapintására és rekonstrukciójára.Bemutatott művészek: festészeti kiállítás                                                                                                                                                                                                            Budapest Galéria Kiállítóháza                                                            Hrabéczy Ernő.Önarckép.(Bp., III., Lajos u. 158.)Megnyitó: 2007. május 17. (csütörtök) 17 óra A kiállítást megnyitja:                                                                                                                                           művészettörténészMegtekinthető 2007. június 24-ig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.                  Kurátor: művészettörténész                                                                                                                                                                      Életrajzok                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       A kiállítás olyan életműveket, illetve életművek egyes periódusaiból válogatott műveket gyűjt egybe az 1950-es évek elejétől az 1980-as évek közepéig, melyek a figuratív-látomásos realizmus különböző változatait képviselik. A realizmus kifejezést itt abban a nyitott értelemben használom, mely a valóságnak az asszociatív és a (gyakran és közkeletűen) „szürreálisnak” nevezett képzelettel átitatott, személyes láttatását jelenti, valamint a képi „történetmesélést” is megengedi. A modernizmusnak az absztrakciót mitizáló művészetfelfogásával (az autonóm művészet, a tiszta formák esztétizált világával) szemben a látomásos realizmus elbeszélő-narratív jellegű. A kép valamilyen történetet, cselekményt állít elénk, de ez a történet pontosan nem rekonstruálható, mondatokba nehezen önthető. Zömmel olyan nonkonform művészekről van szó, akik csak kényszerűen, alkalmilag (és sikertelenül) vagy sehogyan sem illeszkedtek a korszak hivatalos-intézményes művészeti életéhez, és utóbb kívül maradtak a hatvanas évektől megindult újavantgárd mozgalmakon is. A hivatalos művészetfelfogás számára „formalizmusuk”, „szürrealizmusuk” volt elfogadhatatlan; az újavantgárd számára – a hard edge, a pop-art majd a konceptualizmus perspektívájából – figuratív-látomásos-narratív képfelfogásuk tűnt korszerűtlennek. Evvel a „kettős kirekesztettséggel” többnyire együtt járt a marginalizáltság, s következett belőle utóbb a – kilencvenes évektől a modernizmus (elsősorban a hatvanas-hetvenes évek újavantgárd mozgalmainak) szemszögéből újraírt – művészettörténeti kánonból való kimaradás.A jelenséghez sorolható egyetlen mester, akit a hazai kánon befogadott: a hetvenes évek végén felfedezett Román György. A többiek sorsa a gyakran pszichotikus traumákhoz, tragédiákhoz is vezető értetlenség, társtalanság, elfeledettség lett. A Kassán illetve Losoncon alkotó Jakoby Gyula és Szabó Gyula pályájuk különböző szakaszaiban aktív résztvevői voltak a csehszlovákiai művészeti életnek anélkül, hogy művészetük akárcsak regionális kontextusba is került volna. Igazi jelentőségük felismerése a nyolcvanas évekhez köthető. A kiállítás kísérlet egy mindeddig észrevétlenül maradt értékteremtő folyamat, egy lappangó festészeti tendencia összefüggéseinek kitapintására és rekonstrukciójára.Bemutatott művészek: festészeti kiállítás                                                                                                                                                                                                            Budapest Galéria Kiállítóháza                                                            Hrabéczy Ernő.Önarckép.(Bp., III., Lajos u. 158.)Megnyitó: 2007. május 17. (csütörtök) 17 óra A kiállítást megnyitja:                                                                                                                                           művészettörténészMegtekinthető 2007. június 24-ig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.                  Kurátor: művészettörténész                                                                                                                                                                      Életrajzok                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       A kiállítás olyan életműveket, illetve életművek egyes periódusaiból válogatott műveket gyűjt egybe az 1950-es évek elejétől az 1980-as évek közepéig, melyek a figuratív-látomásos realizmus különböző változatait képviselik. A realizmus kifejezést itt abban a nyitott értelemben használom, mely a valóságnak az asszociatív és a (gyakran és közkeletűen) „szürreálisnak” nevezett képzelettel átitatott, személyes láttatását jelenti, valamint a képi „történetmesélést” is megengedi. A modernizmusnak az absztrakciót mitizáló művészetfelfogásával (az autonóm művészet, a tiszta formák esztétizált világával) szemben a látomásos realizmus elbeszélő-narratív jellegű. A kép valamilyen történetet, cselekményt állít elénk, de ez a történet pontosan nem rekonstruálható, mondatokba nehezen önthető. Zömmel olyan nonkonform művészekről van szó, akik csak kényszerűen, alkalmilag (és sikertelenül) vagy sehogyan sem illeszkedtek a korszak hivatalos-intézményes művészeti életéhez, és utóbb kívül maradtak a hatvanas évektől megindult újavantgárd mozgalmakon is. A hivatalos művészetfelfogás számára „formalizmusuk”, „szürrealizmusuk” volt elfogadhatatlan; az újavantgárd számára – a hard edge, a pop-art majd a konceptualizmus perspektívájából – figuratív-látomásos-narratív képfelfogásuk tűnt korszerűtlennek. Evvel a „kettős kirekesztettséggel” többnyire együtt járt a marginalizáltság, s következett belőle utóbb a – kilencvenes évektől a modernizmus (elsősorban a hatvanas-hetvenes évek újavantgárd mozgalmainak) szemszögéből újraírt – művészettörténeti kánonból való kimaradás.A jelenséghez sorolható egyetlen mester, akit a hazai kánon befogadott: a hetvenes évek végén felfedezett Román György. A többiek sorsa a gyakran pszichotikus traumákhoz, tragédiákhoz is vezető értetlenség, társtalanság, elfeledettség lett. A Kassán illetve Losoncon alkotó Jakoby Gyula és Szabó Gyula pályájuk különböző szakaszaiban aktív résztvevői voltak a csehszlovákiai művészeti életnek anélkül, hogy művészetük akárcsak regionális kontextusba is került volna. Igazi jelentőségük felismerése a nyolcvanas évekhez köthető. A kiállítás kísérlet egy mindeddig észrevétlenül maradt értékteremtő folyamat, egy lappangó festészeti tendencia összefüggéseinek kitapintására és rekonstrukciójára.Bemutatott művészek: