A Budapesten felállítandó köztéri alkotások művészi értékére vonatkozó szakvéleményt 1990 óta, szakértők bevonásával, a Budapest Galéria adja ki. A műbírálatra kijelölt szakértők jegyzékét legutóbb 1999-ben közölte a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a Kulturális Közlönyben ( XLIII.évf. 7.sz.). 1990 és 2005 között a meglévő alkotások restaurálásához, elpusztult, megsérült művek rekonstrukciójához, az 1949 után politikai szempontok miatt lebontott művek újrafelállításához összesen 96, új alkotások elhelyezéséhez 249 szakvélemény készült.
A köztéri képzőművészeti alkotások megvalósításának eljárási rendje
1. A kezdeményező a szoborállítás koncepcióját, a költségviselés módját, a felállítandó szobor tervezett helyszínét és a megvalósításra vonatkozó elgondolását levélben a Budapest Galéria tudomására hozza.
Nagyobb volumenű alkotás, vagy tisztázatlan részletek esetén a Budapest Galéria – kérésre – segítséget nyújt nyilvános, vagy meghívásos pályázat kiírásában, a megfelelő helyszín kiválasztásában, tájékoztatja a kezdeményezőt a szükséges dokumentumok (az alkotásra kerülő szöveg, helyszínrajz, építészeti és környezetterv, tulajdonosi hozzájárulás, építési engedély, stb.) elkészíttetésének illetve beszerzésének módjáról, a megvalósítás előrelátható költségeiről.
2. A tervezett alkotás jellegének megfelelő, bírálható léptékű terv elkészülése után a felkért művész műtermébe, vagy a pályázati anyag begyűjtésének helyszínére a Budapest Galéria bíráló bizottságot hív össze. A bíráló bizottságban szobrász, építész, művészettörténész, szükség szerint történész szakértők fejtik ki véleményüket a terv(ek)ről.
Eredményes pályázat esetén a nyertes művész a kezdeményezővel szerződést köt az 1:1 terv elkészítésére, illetőleg a kész mű kivitelezésére.
3. A bíráló bizottság szakértőinek véleménye alapján a Budapest Galéria állásfoglalást ad ki, amelyet – elfogadó vélemény esetén – a kezdeményező a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottságához benyújtandó kérelméhez csatol.